N 46°37’808″ E 17°29’340″
A ROM Vándor program negyedik állomása a Somogyszentpál község külterületén található Varjaskéri templomrom. A társadalmi felelősségvállalási programnak köszönhetően most egy Somogy vármegyei szakrális műemlék újulhatott meg. A 2024 őszén átadott romhelyszín esetében is teljesült a programcél, a nemzeti kultúránk részét képező épített örökségünk megmentése, újjáélesztése és népszerűsítése, ezzel erősítve a dél-dunántúli régió kulturális erejét, identitását. A szinte ismeretlen Árpád-kori romemlék rehabilitációját teljes egészében a Market Építő Zrt. koordinálta, kivitelezte és finanszírozta.
Romtörténet
A honfoglalás-kori alapítású Kér település neve utal az ott lakó, letelepülő törzs nevére. A Balaton déli partja mentén húzódó hadiút védelme érdekében ott katonáskodók lakták először. Az első okleveles említés 1292-ből ismert, amelyben Akcs és Kér birtokok cseréjéről írnak (az 1321-es oklevél szintén Ker, majd Keer alakban említi a somogyi települést). A pápai tizedadó fizetések 1333-as jegyzékében szerepel a Kéri templom, mint a somogyi főesperesség eleme. Később a török dúlás ennek a falunak és vele a templomnak is a végét jelentette. A valamikor 1536 után elnéptelenedett területre már nem tértek vissza az emberek, tőle északabbra alapítottak új lakóhelyet, ami megpecsételte a templom sorsát. Lassan az enyészet martalékává vált, már csak temetkezésre használták a rom körüli területet. Az újkori temető sírkövei a mai napig magára hagyatva, a területen szétszórtan fekszenek. A mai Somogyszentpál község 1928-ban Varjaskér és Tótszentpál egyesüléséből jött létre.
800 év nyomában
A XIII. században épülhetett téglatemplomnak már csak a nyugati (bejárati) homlokzatfala áll, amelyet több történelmi korszakban is bővíthettek. Az első építési periódusban egy hagyományos Árpád-kori, egyenes szentélyzáródású 12×7 méteres, nyugati oldalán kegyúri karzatos belső terű falusi kistemplom épülhetett. A templomot körbekerítő egykori cinteremfal is az első periódushoz köthető. Később a szentély mellé sekrestye vagy kápolna épült, majd idővel a meglévő templomtömeghez nyugati irányból egy 7×7 méteres alaprajzú saroktámpilléres toldalék, egy nyugati bejárati kapunyílással kialakított toronytest épült. A ma álló falszakasz ennek a toronynak a nyugati, bejárati falmaradványa, amely szoborszerű sziluettjével gazdagítja a festői somogyi tájat.
Komolyabb régészeti kutatásra először csak 1960-ban került sor, Kovácsevics Márk (Somogyszentpálon élő tanító) vezetésével tárták fel részlegesen a romterületet. Ekkor találtak rá a templom hajójában lévő kriptában 18 emberi csontvázra, illetve 3 másik sírhelyre. A szentélyrész alatt pedig égett tölgyfa padlótéglákat tártak fel, ekkor került elő egy ritka bronz feszület is, (a leletet a Magyar Nemzeti Múzeumba szállították). A hetvenes évek óta újabb kutatásokat nem végeztek, egészen 2024 tavaszáig, amikor a ROM Vándor program keretén belül a teljes romterületről, illetve a templom szűkebb környezetéről földradaros geofizikai vizsgálatot végeztek. Ennek eredményeképpen azonosították be a templom egykori méretét (18×7 méter), továbbá a körítőfal pontos nyomvonalát. A műemlék azon kevés romemlékek egyike, amelyhez eddig örökségvédő elődök még nem nyúltak. A most konzervált és állagmegóvott falazat az eredeti középkori épület maradványa.
ROM Vándor
A tervezési koncepció lényege – a ROM Vándor program alapvetése – a romemlék műszaki felújítása, a műemlékben rejlő esztétikai és történeti értékek, valamint a poétikus rom és a táj természetes, harmonikus viszonyának megőrzése. Az előkészítési vizsgálatok részeként ugyan a szakemberek jelentős szerkezeti repedéseket nem találtak a műemlék téglafalazatában, mégis a több száz éves falazat szakszerű restaurálása és stabilizálása már nagyon időszerű volt. A restaurátori terv alapján megtisztították a meglévő falfelületet (fúgákat, eredeti vakolatfoltokat), ezek után „autentikus” téglák felhasználásával pótolták a falomlásokat, valamint újraépítették a falkoronát. A téglafalazatban fellelhető kövek együttes karaktere tovább erősíti a rom naturalisztikus jellegét.
A Kapu
A szoborszerű rom megőrzésével konzervált középkori épületmaradvány kisléptékű kortárs kiegészítést kapott. A bejárat kiomlásába helyezett Corten-acél kapuelem egyszerre stabilizálja a szerkezetet, és jelzi az egykori kapu helyét és léptékét, egyúttal kijelöli a tér szakrális fókuszpontját. A kapulemez vonalvezetése követi az eredeti kávakialakítást, absztrakt megjelenítése megfelel a műemléki karták irányelveinek (jól megkülönböztethetőség).
„Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül.”
(János evangéliuma, 10:9)
A környezeti munkák részeként megvalósult a romkörüli hatékony, felszíni vízelvezetés, amivel a föld magasságát a templom fala mentén a középkori szintre süllyesztették, valamint a geofizikai vizsgálatok eredményeire építve földhalmokkal jelölték az egykori (I. és II. periódusú) templom alapfalainak és cinteremfalának nyomvonalait. A Látogató számára ez a tájépítészeti kialakítás „élményszerűen” értelmezi a középkori templom alaprajzát, és tereinek léptékét, karakterében természetesen illeszkedve a tájkép hullámzó jellegéhez.
Romtáj értékei
A Marcali-hát, Belső-és Külső-Somogy, illetve a Balaton által közrefogott Nagyberek hajdan a Balaton része volt, de az idők során levált arról. A területrészt 1850-es évekig időszakonként összefüggő víz borította, és mindenfelé lápos, zsombékos tájkarakter jellemezte. Mára ennek a vadregényes vízi világnak csak kisebb-nagyobb foltjai maradtak meg, mint az Ordacsehi-berek és a Fehér-vízi-láp. Somogyszentpált és környékét elsősorban ezek a természeti értékek teszik vonzóvá a turisták számára, akik szívesen veszik igénybe a Balatonfenyvestől ide érkező kisvasutat, ami keresztül zakatol a gyönyörű somogyi tájon.
A kicsiny somogyi falu az elmúlt években virágzó korszakát éli, 2023-ban Somogyszentpál a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa projekt egyik kiválasztott helyszíne lett. A megújult műemléki helyszín tovább erősíti a község és a régió népszerűségét, kulturális és turisztikai erejét, identitását. A templomrom gépjárművel egészen a telekhatárig megközelíthető, a tájékozódást a főút és a bekötőút elágazásába kihelyezett táblák segítik.
Vállalati önkéntesség
A megvalósítás során a neves szakértők bevonása mellett a kapcsolódó feladatok elvégzése – az előkészítéstől egészen az átadásig – a Market Építő Zrt. önkéntes munkatársainak közreműködésével történt. A kivitelezési munkák lezárásaként a vállalati önkéntesnap keretében több mint 50 kolléga segédkezett az alábbi közcélú munkákban:
- 5 db facsemetét ültettek az óvoda és a könyvtár udvarába.
- Az orvosi rendelő elöregedett, kopott kerítését lefestették.
- A romterületen letisztították az újkori kősírokat, és kisebb tereprendezési munkákat végeztek.
- Az önkéntesek egy közösségi graffitifestés részeként kifestették a helyi óvoda falát, amivel megszületett az első ROM Vándor graffiti!
- Továbbá a romterület szomszédságában, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park vezetésével 6 db vércseláda került kihelyezésre.
Romünnep
A programhelyszín sajtónyilvános átadó eseménye 2024. október 18-án volt. Az ünnepségen beszédet mondott: Deák Krisztina műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár (ÉKM), Móring József Attila országgyűlési képviselő/kormánybiztos, Poszáné Szabó Edit polgármester, Krenn Tamás, a Market Építő Zrt. projektvezetője, valamint Belecz Péter a ROM Vándor program igazgatója.
„A Market Építő Zrt. programja új lendületet ad a nagy elődök tevékenységének folytatásához.”
Deák Krisztina (műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár)
„Ez a program nemcsak a középkori épületmaradványok megóvását és helyreállítását célozza, a szakmai protokollok példaszerű betartásával, hanem lehetőséget nyújt arra is, hogy korszerű eszközökkel végzett felmérés és dokumentálás révén mélyebb ismereteket teremtsen az épületről, a környékről és a korszak építéstörténetéről. Az Árpád-kori emlékek újrafelfedezése a magyar műemlékvédelem történetének újragondolása. A mai esemény túlmutat a pillanatnyi rendezvényen, ugyanis történelmünk és nemzetmegtartó hitünk fontosságára és folytonosságára hívja fel figyelmünket. Minden ilyen hasznos és közösséget teremtő program ahhoz segít hozzá, hogy erősen átalakuló kultúránkban megérezzük az állandóság szükségességét, hogy az igazán lényeges dolgokat megőrizzük, és azért felelősséget vállalva a társadalom felé tudatosan tegyünk is.” – mondta Deák Krisztina műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár.
A felújított Varjaskéri templomrom átadása országos sajtóvisszhangot kapott, amelynek köszönhetően a negyedik programhelyszín híre szélesebb közönséghez is eljutott. A ROM Vándor részeként további négy középkori romemlék áll előkészítés alatt, a következő programhelyszín Tolna vármegyében lesz.
ROM Vándor Program 04. / SOMOGYSZENTPÁL
Fővállalkozó és finanszírozó: Market Építő Zrt.; Programigazgató: Belecz Péter; Projektvezető: Krenn Tamás; Építésvezető: Szabadosi Tamás; Műszaki előkészítő: Jung Ágnes; Szponzorációs és CSR vezető: Nagy Edit
Partnerek
Tervezés: Kelemen Bálint vezető tervező (KÖZTI); Tudományos dokumentáció: Arnóth Ádám, Patak Gergely (KÖZTI); Tartószerkezeti vezető tervező: Váczi Péter (KÖZTI); Régészeti partner: Molnár István (Rippl-Rónai Múzeum); 3D pontfelhő, ortofotó: Szappanyos Tibor (Kvalitron Kft.); Geofizikai felmérés: Stibrányi Máté; Restaurátori terv: Bánfi Gábor; Táj- és környezetrendezés: Windisch Mária (Market Építő Zrt.)
Kivitelezés
Market Építő Zrt., Market Épületszerviz Kft., OKM Kft., T-Brass Kft., Bánfi Gábor restaurátor, Harappa Kft
Partneri Támogató
Műemléki habarcs: MAPEI Kft. (Antique Allettamento)